Megemlékezés a piliscsabai svábok kitelepítésének emléknapján - 2019.

Hírek

Megemlékezés a piliscsabai svábok kitelepítésének emléknapján - 2019.

Szervezők: Német Nemzetiségi Önkormányzat, Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete, Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola.

Szöveg: Bőhm Krisztina
Képek: Szabó János

Képgaléria IDE kattintva tekinthető meg.

Tázer Marianna, Piliscsaba német nemzetiségi képviselőjének, az Országos Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjának beszéde.

Tisztelt emlékezők, kedves vendégek!

1945. január 19-én Budaörsről indult az első, nemkívánatos személynek nyilvánított, magyarországi svábokkal megtömött marhavagonok. Ez a nap a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja lett. Mi, piliscsabaiak március utolsó napjain emlékezünk azokra a rokonainkra, falunkbeliekre, akiket kitelepítettek 1946. márciusában.

A II. Világháború véget ért. De a borzalmak túlélése feletti öröm hamar eltűnt! Megindult a bűnbakkeresés, a feljelentések, az igazságtalan üldöztetése olyanoknak, akik maguk is a háború elszenvedői voltak.

Kik voltak, akik eldöntötték, ki csomagolt és ki maradhatott! Az orosz megszálló hatalom? A magyar államigazgatás vagy az újabb ellenséget kereső, a svábok vagyonára vágyó magyar honfitársak?

Ki az igazi bűnös! Aki a menetleveleket aláírta, aki a lakatot rátette az emberi szállítmányokra vagy aki kényelmesen elhelyezkedett mások házában? Kényes kérdések! Nem csoda, hogy nem szívesen beszélnek erről, hisz a társadalom többsége némán nézte akkor, nézi most is el az igazságtalanságokat, a rasszizmust vagy a nyílt kegyetlenséget.

Hadd idézem Szabó Magda gondolatait:

„Beszélni kell, mert a hallgatásnak egy egész fészekalja rút fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely.”

Őseink tisztelete, áldozatuk emléke az alapja identitásunk megőrzésének. Kötelességünk emlékezni rájuk és beszélnünk kell, ki kell mondanunk az érzéseinket. A haragtól, az értelmetlen áldozatok okozta keserűségtől csak így tudunk megszabadulni. Így hihetünk abban, hogy képesek leszünk a mindennapi életünkben felbukkanó igazságtalanságra felfigyelni. Így tudunk tenni ellene, hogy ne történjen meg bárkivel, bármikor újra és újra.

Köszönöm, hogy velünk emlékeznek ma.