Kindertheater – Gyermekszínház 2015.

Hírek

Kindertheater – Gyermekszínház 2015.

A Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskolában, a piliscsabai Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával már két éve működik a Pokrócz Enikő drámapedagógus által vezetett magyar és német nyelvű színjátszó-kör, a Kindertheater. A tavalyi sikerek után a gyerekek az idén is izgalommal vegyes profizmussal készültek év végi bemutató előadásukra május 27-én a Klarissza Házban, a kifejezetten a pilisvörösvári német színjátszófesztiválra készült Die drei Räuber című darabbal. Az eredeti darabot Tomi Ungerer írta és rajzolta. Ebből született a nagy sikerű, 2007-es Hayo Freitag által rendezett rajzfilm, német nyelvterületen nagyon ismert és népszerű történet.

    A terem zsúfolásig megtelt szülőkkel, osztálytársakkal, barátokkal, osztályfőnökökkel a Kindertheater sikeréért szurkoló színházszeretőkkel. A köszöntők után a vendégként meghívott törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola gyermekszínjátszói adták elő az Aschenputter – Hamupipőke című mesét vidám, meghökkentően egyszerű és újszerű módon Németh Ibolya Nóra német-magyar szakos tanár, drámacsoport-vezető irányításával.

    A Kindertheater Három Rabló-ja az eredeti rajzos mesekönyv és a belőle készült díjnyertes rajzfilm képi világából merítette az ihletet. Pokrócz Enikő szövegével, új szereplők megalkotásával, a nyelvi humor mellett a szereplők eltúlzott, vicces előadásmódja segítségével friss egyéniséget nyert a darab, mely tökéletesen tükrözi a gyerekek humorát és egyéni látásmódját. Természetesen a jók győznek, a rosszakat meg jól megbüntetik, a végén pedig egy jót mulat mindenki!  Az iskola anyagi segítségével megvalósuló előadásban a Wittmann-né Peller Szilvia és Kőkúti Beatrix sok munkával elkészített, szép díszletei és jelmezei mindenben igyekeznek követni az eredeti mesekönyv képi világát.

    Fontos, hogy ez a kis, szakmai közösség összetartson. Ismerje egymást és egymás munkáját, a drámapedagógusok, színházi szakemberek megoszthassák egymással véleményüket, tapasztalataikat az idegen nyelvi gyermekszínjátszás helyzetéről, jelentőségéről, útjairól. Ezért meghívott vendégek részvételével jó hangulatú szakmai esttel zárult a Die drei Rauber bemutatója.  

Meghívott vendégek voltak:

Német Ibolya Nóra (Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, német-magyar szakos tanár, drámacsoport-vezető), Faragó Tímea, a Schiller Gimnázium német nyelvű drámacsoportjának vezetője, Juhász Réka színművésznő (Pesti Színház), Fers Klára bábszínész (Figurina Bábszínház), Gutmayer Jánosné és Ortnerné Radnai Erika, a solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola német tanárai.

    A gyerekek öröme, az igazi siker, a közönség lelkes tapsa töltötte be ezen az estén a termet! Adjon erőt és kitartást ez a lelkesedés és öröm pedagógusoknak, hamvas színésznőknek és ifjú színészeknek! A nyárra jó pihenést, hamarosan ismét találkozunk!

Az est során készült képeket megtekinthetik a www.piliscsabainemetek.hu honlapon.

A képeket Szabó János, Radó István és Bőhm Krisztina készítette.

Bőhm Krisztina / kulturális referens

Tags: